2014. december 16., kedd

Új családmodell: a Mozaikcsalád


A társadalom legkisebb egysége a család – tanultuk valaha az iskolában. A család – a szűkebb család – pedig a szülőpárból és velük élő gyerekeikből áll.

A valóság azonban mást mutat. A gazdasági kiszolgáltatottság csökkenésével, a válás és újraházasodás lehetőségével egyre többen élnek, ami viszont a klasszikus családmodell felbomlásával jár.

Újfajta együttélési normák jönnek létre, melyben a párok már nem közös gyerekeikkel élnek együtt, hanem a gyerekek különböző kapcsolatokban élő szülőkhöz kötődnek.

A közvélemény viszont mintha nem tartana lépést ezekkel a változásokkal. Szilárdan kitartva a „normális” család modellje mellett, sem megértést, sem támogatást nemigen nyújt azon tagjainak, akiknek élete másképpen alakult, és együttélési formájuk nem illeszkedik a „szokásos” keretek közé, noha a "szokásos” talán már nem is a leggyakoribb életformát jelenti.

A válás emberpróbáló időszakával viszonylag sokat foglalkozunk. Az új családalapítás nehézségeiről már jóval kevesebbet hallhatunk. Többek közt ezért is szeretnék részletesen foglalkozni a mozaikcsaládok konfliktushelyzeteivel.


Részletek Fischer Eszter: Modern mostohák - A páromnak gyereke van c. könyvből

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése