A versenyszektorban eltöltött 10 évem rávilágított egy fontos társadalmi jelenségre. Lehetek bármilyen jó stratéga, kiemelkedő tárgyalópartner, kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező bizalmas, mégis a vitás kérdéseknek csak egy része dől el a tárgyalóasztal mellett.
Mert egy-egy hosszabb megbeszélés után jön a kávészünet, és a dohányosok (a két szemben álló fél érintettjei a legnagyobb egyetértésben, közösen) elvonulnak füstölni. Rájöttem, hogy - bár én nem dohányzom - érdemes néha csatlakozni ehhez a táborhoz, mert informális közegben egészen más szinten zajlik a beszélgetés, és bizony sokszor a hivatalosan legnehezebbnek tűnő emberekkel könnyedén meg lehet találni a közös hangot, ha az illető a merevebb szerepből kizökken.
A mediációs eljárás során nem csupán a tárgyalópartnerek közötti, formális és merev egyeztetésre van mód. Gyakran külön-külön is megbeszéljük az álláspontokat a két féllel - természetesen változatlanul titoktartási kötelezettség mellett. Ezáltal bizalmasabbá válik a hangvétel, és az informális környezet rendszerint sokat segít abban, hogy a problémák tényleges gyökere, a mélyben megbúvó valódi indítékok a felszínre kerüljenek.
Mindenképpen hasznosnak tartom a hivatalos, távolságtartóbb kommunikációt ötvözni a félhivatalossal, sőt akár az informálissal. Ez nem azt jelenti, hogy a mediációs eljárás során pártolom a haverkodást, csak szeretem látni, ahogy a hivatalos álarc mögül előkerül az ember, és a közvetlenebb, személyes tónus nem remélt pozitív eredményt hoz.
Mai bejegyzésem gondolatébresztője a Kluwer Mediation Blog július 10-i post-ja volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése